Hogyan indítsunk vállalkozást, ha még dolgozunk mellette?

Sokan vagyunk úgy vele, hogy akár évek óta ugyanazokat a feladatokat végezzük és valamiféle kiugrási lehetőségre várunk. A mindennapi mókuskerékből azonban gyakran csak a saját vállalkozás indítása jelenthet kiutat.

Napjainkban már nem csak hazánkban indíthatunk vállalkozást, hanem sok szempontból előnnyel jár a külföldi cégalapítás. A megcélozni kívánt csoport mellett a kínált szolgáltatások, termékek körét is érdemes figyelembe venni, és persze a jogi, gazdasági háttér sem elhanyagolható a kiszemelt országban.

Főállás és vállalkozás egyszerre

A német cégalapítás egyfajta lehetőséget kínál, de akár más területekben is gondolkodhatunk. De vajon hogyan működik mindez akkor, ha közben még nem adtuk fel korábbi munkánkat? Legtöbben szeretnénk biztosra menni és csak akkor váltani véglegesen a saját vállalkozásra, ha az már kiszámíthatóban működik. S hogy miként egyeztethető össze a még jelenlegi főállással mindez?

A legjobb helyzetben akkor vagyunk, ha a saját munka mellett akad szabadidő, amit arra fordíthatunk, hogy a vállalkozást építeni tudjuk. Mindezt a mellékvonalat egészen addig célszerű vinni, amíg nem látjuk, hogy egy biztos, kiszámítható és a főállásnál több jövedelmet biztosító lehetőséggé válik a vállalkozás. Célszerű évente a bevételek függvényében átértékelni a dolgot.

Lassú víz partot mos

Fontos, hogy ne egyik pillanatról a másikra akarjunk felépíteni egy stabilan működő vállalkozást. Nem csak a marketing tervre érdemes kiemelt figyelmet fordítani, hanem annak gyakorlatba történő átültetésére is.

Fontos, hogy lassan építsük ki a vállalkozást, erős alapokra helyezve a hangsúlyt. Az átgondolt lépéseknek köszönhetően elkerülhetőek a tipikus hibák, és így elegendő időt is adhatunk magunknak arra, hogy megtaláljuk a megfelelő üzleti irányvonalat.

Egyensúly a munkában és a magánéletben

Nem lehet elégszer hangsúlyozni az egyensúly fontosságát. Amikor főállásával foglalkozik, akkor ne keverje a feladatokat, és nyújtson száz százalékot. Hasonló a helyzet a magánélettel is. Fontos, hogy időt szakítson azokra az emberekre, akik igazán fontosak az Ön számára, hiszen csak így ér bármit is a munkában és a saját vállalkozásban elért siker.

A pontos időbeosztás és a tudatos lépések nagy segítséget jelenthetnek abban, hogy minden beleférjen a sokszor szűkösre szabott 24 órába. Racionálisan és áldozatkészen előre haladva elérhető, hogy egyszer saját vállalkozásából a kívánt színvonalon élhessen meg.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?